Társadalmi vitára bocsátotta a szakminiszter a Vidékfejlesztési Minisztérium 10 éves Nemzeti Vidékstratégiáját, amelynek célja, hogy 2020-ig a vidék társadalmi és gazdasági folyamataiban látható és minden érintett számára érezhető javulás következzen be.

Az agrárstratégia megalkotásával és végrehajtásával a tárca a vidéki Magyarország egészének megújítására törekszik. Ennek érdekében négy átfogó területről — az agrárgazdaságról, a vidékfejlesztésről, az élelmiszer-gazdaságról, valamint a környezet védelméről — határoz meg tennivalókat.

A harmadik évezredben a nemzet csak akkor érezheti magát biztonságban, ha tudatosan védi tájainak épségét, lakosait jó minőségű és biztonságos élelmiszerrel látja el, és fenntartható módon gazdálkodik természeti erőforrásaival. Az ivóvízbázisok, a talajok, az élővilág és a környezeti állapot megőrzése nemzetbiztonsági jelentőségű, stratégiai feladat.

Magyarország történelme során mindig a vidéki gyökerekből táplálkozva, a falusi közösségek erejére támaszkodva tudott megújulni. A vidék, a mezőgazdaság és a környezet ügye nemcsak a falvakban élők gondja, hiszen a vidék sikereinek és kudarcainak a társadalom minden tagja részese. Bár természeti adottságaink — termékeny földjeink, termál-, gyógy- és ivóvízbázisunk, változatos természeti tájaink, élelmiszereink — kiválóak, mégsem tudtunk élni az általuk kínált lehetőségekkel. A vidéki életfeltételek jelentős romlásának, a mezőgazdaság további hanyatlásának, a “délamerikanizálódási” folyamat megállításának érdekében gyors és alapvető gazdaság- és társadalompolitikai fordulatra van szükség. Ezt a célt szolgálja az eddig hiányzó Nemzeti Vidékstratégia, amely hosszú távú jövőképet, világos alapelveket, valamint cselekvési programokat határoz meg a mezőgazdaság, a vidék és a gazdatársadalom újraélesztésére. Ezt kell kiegészíteni egy társadalmi vita hozadékaként életszerű, okos előbbre vivő javaslatokkal…

Bár természeti adottságaink kiválóak, mégsem tudunk élni az általuk kínált lehetőségekkel

Vidéki munkahelyek megőrzése, gyarapítása

Azt már senki nem vitatja, hogy a rendszerváltozás utáni időszakban másképpen kellett volna a vidék és a mezőgazdaság sorsát irányítani. Nyilván a háttérben zajló és kevésbé publikus politikai alkuk mentén, bizonyos kényszerpályán lehetett csak lavírozni, aminek alaposan issza a levét húsz év után is az ország. Különösen a vidéki ember és a hozzá szorosan kapcsolódó mezőgazdasági tevékenység vált egyre kiszolgáltatottabb helyzetűvé. Kétségtelen, hogy a nem túl szerencsésen levezényelt kárpótlás, a földek “széthordása” alapvetően megpecsételte a mezőgazdaság korábbi szervezett egységét, de az egyre magasabb fokú gépesítettség, a piaci viszonyok átrendeződése, a termelési szerkezet megváltozása is jelentősen befolyásolta a munkahelyek számának csökkenését. Ez az időszak úgy vonul be a magyar gazdaságtörténetbe, hogy senki nem lesz rá büszke. Annál is inkább, mert a permanens fejlődési folyamat — ami tiszteletet parancsolt Európában a magyar mezőgazdaság iránt — megszakadt. A világra szóló terméseredményekkel, tej- és hústermeléssel, feldolgozással büszkélkedő országunk leszálló pályára került. Úgy is mondhatjuk, hogy mezőgazdasági termékek tekintetében exportorientált országból stagnáló, önmagát ellátni is csak akadozva képes országgá vált. Az EU versenycentrikus szemléletét elsajátítani, annak ritmusát felvenni nem tudta, mert a gazdasági leépülés folyamata ezt nem tette lehetővé.

Több sem kellett a multinacionális cégeknek, hiszen ők azonnal piacot szimatoltak, és meg is találták. Ezt a folyamatot természetesen a munkahelyek számának rohamos csökkenése is jelezte, amelyet most meg kellene fordítani. Az átfogó tervek, elképzelések és a megvalósítás hozhat csak a vidéki ember számára változást. A mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó feldolgozás robbanásszerűen aligha lesz erre képes, hiszen a nemzetközi piac meghatározó szerepe sok mindennek gátat szab. Nagyon körültekintő és kidolgozott gazdaságpolitika mentén lehet csak munkahelyeket teremteni, amihez minden ötletre, minden építő javaslatra szükség lesz…

A vidéki népesség megtartása, a demográfiai egyensúly helyreállítása

Az a kedvezőtlen elvándorlási folyamat, ami az elmúlt évtizedben megindult, nem tartható fenn tovább. A vidéki lakosság — a falu lakossága — lassan a városok felé áramlik, mert ott remél megélhetést, változást. A falu elnéptelenedett, a mezőgazdasági munkára nincs szükség, állattartás nincs, az ólak üresek, baromfiudvar sincs már legtöbb helyen. A konyhakertek helyén füvesítés jelzi, hogy már azzal sem éri meg foglalkozni, inkább költöznek az emberek. Az elnéptelenedő falvak egyre csendesebbek; felszámolják az infrastruktúrát, bezárják az intézményeket és a szegénység okán ellopnak mindent hasznosítható dolgot, ami mozdítható. Ez nem nyújt jövőképet a vidéki ember számára, s ezt a kormányzat is tudja. Nem születnek gyerekek, bezárnak az óvodák, iskolák, mert a falu képtelen megtartani a népességet. Az idősebb emberek már csak nosztalgiáznak — csak ők tehetik meg –, felemlegetve a korábbi pezsgést, a relatív gazdagságot. Nincs már a háztáji kisgazdaságokból gulya, amelynek gulyásai ostorcsattogtatással hajtották a jószágot reggel és este, hosszasan megállítva a közúti forgalmat. Nincs trombitaszó a kanász részéről, aki a temérdek disznó által felvert por mögül bukkant elő viharkabátjában, elemózsiás tarisznyájával. Nincs hangulat, nincs falu-fíling, ami biztatást, jó életérzést, hagyományápolási késztetést közvetítene a fiatalok számára. Nincs ennek az életformának egy megújult, modernkori változata, mindez egyszerűen megszűnt. Ezért nincs a falunak lakosságmegtartó képessége; nem szülnek az asszonyok, mert bizonytalanság veszi körül az életüket, a leendő családjukét…

A feldolgozóipar arra az alapanyagra épülhet, amit a növénytermesztők és az állattenyésztők megtermelnek

Az élelmezés és az élelmiszer-biztonság szavatolása, a kiszolgáltatottság megszüntetése

Magyarországon az élelmiszer mennyiségével és minőségével kapcsolatos kételyek hosszú évtizedeken keresztül fel sem merültek, hiszen a kereskedelmi hálózatokban minden rendben volt, a magyar szabványok európai mércével mérve is szigorúak voltak. Árubőség és élelmiszer-biztonság jellemezte az élelmiszerpiacot a hazai ellátásban, illetve az exportban is. A magyar nyers és feldolgozott mezőgazdasági termékek a tengerentúlon is megállták a helyüket, sőt korábban Európa éléskamrájaként aposztrofáltak bennünket. Mára a helyzet alaposan megváltozott, hiszen a termelés mennyiségi visszaesése és a feldolgozóipar sorvadása következtében teret nyert az import. Az import élelmiszer, amely sokkal gyengébb minőséget képvisel a hazainál, számos esetben ismeretlen alapanyagot felhasználva, az egészséges határán mozgó tartósítási technikákat alkalmazva állja az árversenyt — vagyis olcsó –, ezért egyre inkább uralja a piacot. A magyar ember nem ehhez szokott, de szűkös anyagi helyzete miatt ezt kényszerül megvásárolni. Ezen változtatni kell; a kiszolgáltatottságot, az élelmiszer-fogyasztás biztonságát szavatolni kell a magyar emberek számára egy olyan országban, ahol magas színvonalú előállításra van lehetőség. Az ismeretek, a tudás rendelkezésre áll a mezőgazdasági, valamint a feldolgozó szakma részéről, csak a feltételek visszaállítására van szükség…

Agrár- és élelmiszer-gazdaságunk életképességének növelése

Agrár- és élelmiszer-gazdaságunkat újra fel kell építeni, s ebben egyre többen értenek egyet az országban. A mezőgazdasági termelésben a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyának visszaállításánál kellene megkezdeni a munkát, ami már közel egy évtizede — az állatlétszám drasztikus csökkenése óta — folyamatosan napirenden van. Úgy tűnik, mintha a kormányzat és a szaktárca cinkosok lennének abban, hogyan lehet az intézkedéseket elodázni, miközben a helyzet egyre romlik. A receptet pedig nem nehéz összeállítani, hiszen a megtermelt gabona biztonságos értékesítése az állattenyésztésen keresztül hosszú ideig természetes folyamat volt. A feldolgozóipar arra az alapanyagra épülhet, amit a gabonatermelők és az állattenyésztők megtermelnek. Miért kell mindent nyers, feldolgozatlan állapotban eladni — a kereskedők nem kis örömére –, hiszen ezért nincs hozzáadott érték, ezért nincs elég munkahely. A magyar feldolgozóipar elsorvasztása sokaknak állt érdekében, és amilyen gyorsan végbemegy, olyan nehéz lesz újraépíteni. Könnyelmű gazdaságpolitika mentén születhettek meg ilyen döntések, és persze az EU-s versenytársak, a külföldiek keze is vastagon benne volt ebben a leépítési folyamatban. A mezőgazdaság és feldolgozóipar újbóli felépítése egyre világosabb feladatnak látszik tehát, amelyhez óriási energiákat és tőkét kell megmozgatni, ha nem akarjuk az országot végérvényesen provinciává degradálni. A megújult vidéki életre, a korszerű magyar falura szüksége van az országnak, ahol a vidéki életformát kedvelők jól érzik magukat…

Ivóvízbázis, vízkészletek, a talajok, a természetes élővilág és a táj védelme

Miközben a nemzeti vidékstratégia humán vonatkozásai körül élénk viták bontakoznak ki, nem szabad figyelmen kívül hagyni a vidék szempontjából nagyon is fontos, termőfölddel, tájmegőrzéssel és vízbázissal kapcsolatos kérdéseket sem. Már senki nem akar faluhelyen a gémeskút vödréből nosztalgiából vizet inni, mert az sajnos szennyezett. Az ár- és belvizek felhívták a figyelmet a vízgazdálkodásban uralkodó hiányosságokra, az elmaradt kötelességre. Az embert körülvevő élővilág sokszínűsége is fogyóban van, de a táj képe is sok helyen lehangoló, az ember felelőtlen beavatkozásai miatt. Mindezek a hiányosságok azonnali cselekvésre szólítanak fel, hiszen a következő generáció már nem élvezheti ezeket a természeti értékeket, ha azok megóvása elmarad. Magyarország természeti gazdagsága páratlan, amelyet kötelességünk megőrizni, és nem szabad pazarló bőkezűséggel elherdálni. Emellett persze a megújuló energiaforrásokra is oda kell figyelni, és a természet háborgatása nélkül kell ezeket kiaknázni. A szél ereje, a víz energiája minden bizonnyal szerepet kap a következő évtizedek energiaellátási programjaiban, annak biztonságában. A helyi adottságok kihasználása ilyen szempontból is fontos lesz, ami a vidék lakosságának komfortjában is szerephez jut…

A vidéki életminőség javítása, a vidéki gazdaság több lábra állítása

A régi idők faluképe és a falu korábbi komfortja ugyanúgy már nem állítható vissza, mint amilyen egykor volt. Akkoriban az emberek jól érezték magukat, este és reggel a csarnokba vitték a tejet, a mészárszékre mentek húsért, a vegyesboltban csak kenyeret, lisztet, cukrot, fűszert, esetleg kisebb gazdasági eszközöket vásároltak. Szombatonként közösen söpörték az utcát, vasárnap a templom után beszélgettek vagy éppen a kocsmában cseréltek eszmét. A munka határozta meg a hétköznapjaikat, akár közösen is végezték a munkacsúcsok idején, de elmentek a közeli vásárokba, összejártak gyakran a rokonokkal, ismerősökkel, zajlott az életük. Az akkori idők életminősége megfelelt számukra, mint ahogyan ma is lehetne tervezni egy elfogadható vidéki életformát, amely megtartja, közösséggé formálja a falu lakosságát. A technika fejlődése, a jobb időkihasználás, a szélesebb érdeklődési kör sok lehetőséget kínál a vidéki emberek számára is. A baj csak a megélhetéssel, a munkahelyek hiányával van. Segélyből nem lehet életpályát építeni, családot tervezni, és ehhez kell a vidékstratégia. A mai igényeknek megfelelően ki kell munkálni, meg kell teremteni a vidéki családok életesélyeit.

Város és vidék kapcsolatának helyreállítása

Az elmúlt időszak egyik nagy gondja, hogy a vidék és a város nem egy nyelvet beszél. A városi ember emlékezetében mélyen gyökerezik a falusi jólét, amely mögött a munkát, a kitartást soha nem ismerte, és éppen ezért nem ismerte el. Talán úgy gondolták, hogy nyolcórai munkával a falusi ember is mindent képes előteremteni, amire szüksége van, és ez elsősorban az élelmiszert jelentette. Nos, a kép ennél akkoriban is sokkal árnyaltabb volt, mert aki állattal foglalkozott, az nem nagyon tudott — ahogyan ma sem — a feladatok elől elmenekülni. Mára a helyzet változott, mert gazdaságossági és piaci okok miatt az állattartás nagyrészt elhalt, a kertészet pedig minimálisra zsugorodott. A városi ember ennek pontosan látja a kárát, és ezért kénytelen az élelmiszerláncokban gyakran import zöldséget és gyümölcsöt vásárolni. A minőségi különbség pedig önmagáért beszél. Nem lehet kérdés tehát, hogy a vidék részét képezi a kistermelés, a piacozás, a házilag előállított termékek sora, amelyből mindenki a lakhelyétől függetlenül részesedhet. A városi ember helytelenül ítéli meg a gazdálkodással foglalkozók anyagi helyzetét is, hiszen egy hitellel terhelt húszmilliós traktor nem feltétlenül jelent gazdagságot, különösen nem aránytalanságot. Változott a világ, a korszerű gazdálkodás, technológia mai színvonala a géppark megújulását is megkívánja. Nem ingyen kapja senki a terepjárót, a drága munkagépeket, és nem véletlenül jár a földalapú vagy egyéb pályázati úton elnyert támogatás sem. Az összefüggéseket mindenkinek látnia kellene, a felületes megítélés a városi ember részéről nem elfogadható. Ezért kell kommunikálni, ezért kell a viszonyokat tisztázni — hogy azok mindenki számára érthetőek, világosak legyenek — és közösen kell gondolkodni egy vidékstratégia keretében…

Egyelőre csak gondolatok, adalékok

A Nemzeti Vidékstratégia az átfogó célok megvalósításához ugyan konkrét teendőket és nemzeti programokat fogalmaz meg, ugyanakkor a vidéken élő ember mégsem lehet minden tekintetben elégedett a vázolt koncepcióval. Csak az tudhatja és érezheti az égető gondokat, aki vidéken él, aki összehasonlítást tud tenni a korábbi pezsgő vidéki életforma és a mára alaposan amortizálódott változata között.

A kormányzat vidékstratégiai elképzelései alapvetően jók, de nem térnek ki minden sajátos részletre, ami jobbításért kiált. Éppen ezért kell minden vidéken élő embernek, minden mezőgazdasággal vagy azzal határos területen dolgozónak belefolyni a vitába. A szándék kevés, akarat és konkrét javaslatok kellenek ahhoz, hogy hazánkban a minőségi mezőgazdaság, a környezet- és táj gazdálkodás kiteljesedjen, s ebben mindenkinek részt kell vennie. A mesz-sze földön ismert és igényes magyar mezőgazdasági termékek az utóbbi évtizedben kezdtek feledésbe merülni, de ezt az erodálási folyamatot meg kell állítani. Ismét olyan szervezettségi fokra kell emelni a magyar mezőgazdaságot, amely értékes, egészséges, biztonságos és genetikai értelemben tiszta élelmiszereket állít elő a saját és Európa lakossága számára. Teszi mindezt úgy, hogy a tudományos ismeretek birtokában védi talajait, ivóvízbázisait, az élővilágot, a tájat és benne az embert, közösségeivel és kultúrájával együtt. Mindemellett pedig munkát és megélhetést biztosít a lehető legtöbb magyar állampolgár számára.

Óriási erkölcsi és anyagi veszteségeket szenvedett el a vidék embere azzal, hogy a politika mesterségesen megszüntette — de legalábbis asszisztált hozzá — a vidéki életformát, amelynek becsületét és vonzerejét mindenképpen vissza kell szerezni. A minisztériumi íróasztal mellől, jelentős egyéb terhelés mellett persze nehéz reálisan felmérni a vidéki emberek gondjait egynapos érdeklődő látogatások alkalmával. A társadalmi párbeszéd a vidéken élő emberekkel, a helyben lakókkal ennek érdekében nélkülözhetetlen, mert csak így születhet stratégia, cselekvési terv és ezekre épülő kerettörvény…

NZ.

[boilerplate plate=”mh-2011-06″]

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn