Márciusban egyértelműen a kedvezőtlen időjárási hírek alakították a gabona, olajos növények nemzetközi piacát. A világ számos pontjáról – EU, Oroszország, Dél-Amerika – a nagy fagyok és a szárazság okozta gondokról érkeznek hírek. Ennek megfelelően a nagy tőzsdék jegyzései emelkedtek. Itthon egyre nagyobbak a félelmek – olvasható a Magyar Agrárkamara növénytermesztési osztályának elemzésében.

 1. Gabonapiac

 Világpiaci helyzet

Köszönhetően a hosszú ideje magas gabonaáraknak nőtt a gabonafélék piaca, a Nemzetközi Gabonatanács legutóbbi jelentésében 680 millió tonnára, valamint 224 millió hektárra teszi a búza 2012/2013. gazdasági évben elérhető termését, illetve vetésterületét.

A Nemzetközi Gabonatanács februárban kiadott jelentésében 680 millió tonnára teszi a világ búzatermését a 2012/2013-as gazdasági évben. A vetésterület növekedése elsősorban az Egyesült Államokban és a fekete- tengeri országokban tapasztalható.

Ukrajnában, Oroszországban drasztikusan, akár 20 százalékkal is kisebb lehet a termés, Moszkva szerint például búzából csak 56,2 millió tonna lehet a termés! Az USA-ban viszont összesen 19,6 millió hektáron termelhetnek búzát 2012-ben, ez 6 százalékkal nagyobb az előző évi vetésterületnél.

Lassan elkezdik a kukorica vetését az északi-féltekén s a várakozásoknak megfelelően globális termőterülete 167 millió hektárra növekedhet a 2012/2013. gazdasági évben. Az USA-ban mutatkozó csökkenő készletek, az élénk export és a nagy belső kereslet tartják magasan a kukorica árát.

Európa szerte jelentős károk keletkeztek az őszi vetésekben a rendkívüli téli fagyok következtében, ami szükségessé teszi a kukorica vetését, amely elérheti a 9 millió hektárt. Ez Ukrajnában az előző évihez képest csaknem 20 százalékos emelkedést eredményez, tehát a vetésterület 2012-ben elérheti a 4 millió hektárt.

Mindemellett jelentős áremelkedést eredményeztek a nemzetközi árupiacokon a február végi pozíciózárások is. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza és a kukorica front havi jegyzése 244, illetve 258 USD/tonnára emelkedett a 10. héten.

Hazai helyzet

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) nem volt nagy ármozgás a piacon.

A termelői árak a következőként alakultak:

malmi búza 54-57 ezer Ft/t

takarmánybúza 50-52 ezer Ft/t

sörárpa 60-62 ezer Ft/t

takarmányárpa 53-55 ezer Ft/t

takarmánykukorica 50-52 ezer Ft/t,

 Mindennek megvan az oka: a 2011-es év eleje a belvízről, második fele az aszály/szárazság szempontjából volt kiemelkedő, hiszen a megfigyelések kezdete óta a legszárazabb év volt, országos átlagban alig 400 mm csapadék hullott. Ami sajnos 2012-ben is folytatódni látszik.

Az őszi búza, őszi árpa: 2012 januárja és februárja nagyon hideg időjárást hozott, amely a hótakaró nélküli időszakban károsíthatta a nagyon gyengén fejlett növényállományokat. Azoknál az állományoknál, amelyeket fejlett állapotban ért a rendkívüli hideg, vélhetően komoly károk nem keletkeztek. Szerencsésnek mondható, hogy nem hirtelen köszöntött be a nagy hideg, illetve az ország nagy részén számottevő mennyiségű hó borította. Most márciusban viszont már a szárazság nehezíti a helyzetet: egyrészt a kultúrnövények nem fejlődnek úgy, ahogy kellene, a kijuttatott fejtrágyák hatása csapadék hiányában kevésbé érvényesül.

 2. Olajosmagvak

 Világpiaci helyzet

A fő olajos magvak globális termése a 2011/2012. gazdasági évben az Oil World jelentése szerint jóval elmarad a két hónappal korábban várt értékektől. A hét fő olajos mag globális termése 435,4 millió tonna lehet, míg a teljes felhasználás elérheti a 450 millió tonnát. A szójabab termése 246,5 millió tonna lehet, 20 millió tonnával takaríthatunk be kevesebbet, mint tavaly. Ezzel szemben a globális felhasználás elérheti a 260 millió tonnát, aminek következtében jelentősen süllyedhet a készletszint. Szokatlan jelenség, hogy az Egyesült Államok és a dél-amerikai országok szójababtermése egyszerre mutasson nagymértékű csökkenést. Dél-Amerikában súlyos károkat okoz a hónapok óta tartó aszály.

A repcemag a maga 59,8 millió tonnás globális termésével elmarad a korábbi évek termésszintjétől, az Európai Unió, Ukrajna, Kína, India és az USA terméskiesése következtében, melyet a kanadai és ausztráliai rekordtermés is csak részben tud ellensúlyozni. Hatalmas károkat okoztak/okozhattak Európa szerte a februári fagyok, valamint a 2011 őszén tapasztalat szárazság.

A napraforgó viszont sikeres időszakát éli, ugyanis jelentősen nőtt globális termése (39 millió tonna, 4%-os területbővülés és 11 %-os termésátlag növekedés). Ez a tendencia folytatódhat a 2012/2013-as gazdasági évben is, mivel a nagy hidegekben kipusztult repcekultúrák helyére tavasszal napraforgó is kerülhet. Egyes elemzők például Ukrajna termését 10,5 millió tonnára becsülik a termőterület bővülése miatt.

 Hazai helyzet

Az őszi káposztarepce, valamint az őszi kalászos vetések nagyobb része száraz és rosszul előkészített talajba került, a vetések a szokotthoz képest időben elhúzódtak. Ebből következően a 272 ezer hektár elvetett őszi káposztarepcéből 47 ezer hektár ki sem kelt, valamint az ősz folyamán mintegy 20 ezer hektár kitárcsázásra is került.

A hivatalos állapotminősítés szerint a repce vetéseknek csak 19%-a kapott jó minősítést (ez tavaly 44% volt), viszont a terület 56%-a gyenge besorolású lett (2010-ben ez csak 24% volt).

Számottevő tőzsdei árváltozásról nem számolhatunk be, a napraforgó front havi jegyzése 119000 Ft/t-ra, az őszi káposztarepce 131300 Ft/t-ra emelkedett március végére..

A termelői árak a következők:

őszi káposztarepce 127-130 ezer Ft/t

napraforgó 117-120 ezer Ft/t

 3. Cukorpiac

 Világpiaci helyzet

Egyes elemzések alapján a cukor globális termelése meghaladhatja a fogyasztást a 2011/2012. gazdasági évben (október-szeptember). A többletet 5 és 8 millió tonna körülire teszik:

Nemzetközi Cukorszervezet (ISO) 5,17 millió tonna,

az Egyesült Államok Agrárminisztériuma (USDA) 6,5 millió tonna,

a Kingsman tanácsadó cég 8,2 millió tonna.

Szakértői becslések szerint mindez a globális cukorárak csökkenését okozhatja, bár legutóbb a londoni árutőzsdén a fehércukor front havi jegyzése 630 és 660 dollár/tonna között alakult, míg 2012 januárjában 600-630 dollár/tonna volt. A New York-i árutőzsdén a nyerscukor határidős ára a tonnánkénti 510-540 dollárról 540-570 dollárra emelkedett.

India, Thaiföld, Oroszország, USA, EU egyaránt növeli termelését. Ugyanakkor az iráni válság elhúzódása növelheti a kőolaj árát, ami miatt ismét beindulhat a bioetanol gyártás, amihez több cukor kell, mely az étkezési piac kínálatát csökkentheti az árak ismételt emelkedése mellett.

  Forrás: MA

Share on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Facebook