Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn

9,3 milliárd forintos árbevételt ért el tavaly Zala megye legnagyobb agrár cége, a Baki Agrocentrum Kft. – mondta el a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Balogh Rudolf kifejtette: a 2010-es 8,5 milliárd forintos árbevételt jelentősen tudták növelni az elmúlt évben, köszönhetően annak, hogy mintegy 100 ezer tonna terményt szállítottak Olaszországba, Szlovéniába, Ausztriába és a főbb tengeri kikötőkbe.

Baki Agrocentrum Központi Épület

A múlt évben ugyanis jól alakultak, viszonylag stabilak voltak a terményárak, így a kukorica és a gabonafélék, valamint az olajos magvak, vagyis a repce és a napraforgó értékesítési ára is.Az idén 300-400 millió forintos beruházást tervezett a Baki Agrocentrum, jelentős részben gépek vásárlására fordítják ezt az összeget. A napokban érkeztek meg a 260 millió forint értékben vásárolt termelőeszközök, amelyek a rendszeres és gyakori bemutatók, illetve kísérleti termelések számára elengedhetetlenek. Jövőre műtrágya- és terményraktár építését tervezik.Hozzátette, mindezek miatt a tavalyi csúcs árbevételt nem érik el, 8,5-9 milliárd forint közötti forgalomra számítanak. A cég kapcsolt vállalkozásai – csirketenyésztő üzletága és a mintegy 3.000 hektáros gazdálkodási terület – révén azonban várakozásaik szerint elérheti a 10 milliárd forintot a zalai agrár cégcsoport árbevétele.

MTI.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn