Az AGRYA és partnerei a Virtuális Falu Programmal abban szeretnének segítséget nyújtani, hogy a falusi közösségek tevékenységébe minél több fiatal kapcsolódjon be, valamint hogy erősödjenek a falusi ifjúsági közösségek, hogy ezzel is segítsük a falvak megmaradását, fejlődését. A Program részeként sor kerül egy képzés sorozatra, egy kutatásra és egy konferenciára. A Program résztvevőit pályázaton keresztül választják ki. Jelentkezési határidő 2012. október 5.

A Program védnökei V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felellős államtitkár és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.

A Program az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programjának pénzügyi támogatásával valósul meg.

A vidék megmaradásának egyik fontos előfeltétele, hogy tevékeny közösségek támogassák a helyi célok megvalósítását. A település lakóiból álló civil szerveződések, kezdeményezések segítséget tudnak nyújtani abban, hogy a helyi igényeknek megfelelő módon fejlődjön az adott település és részt is tudnak vállalni a célok megvalósításában. Az élénk közösségi élet elengedhetetlen ahhoz is, hogy a település lakói jól érezzék magukat a saját falujukban, hogy meg tudják őrizni a helyi értékeiket, kultúrájukat és ezen keresztül a saját jövőjüket.

Nemcsak a mezőgazdasági termelés fenntartásához, de a helyi, falusi közösségek továbbéléséhez is szükséges az utánpótlás, a fiatalok bevonása, részvétele azok tevékenységében. Emiatt szervezi meg az AGRYA partnereivel, a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetséggel és a Fiatal Gazdák Észak-alföldi Szövetségével közösen a Virtuális Falu Programot.

A Programba olyan 18-26 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akik már most is végeznek a saját falujukban közösségi tevékenységet és szeretnék az ehhez kapcsolódó ismereteiket, tudásukat bővíteni. A Program részeként négy alkalommal találkoznak három napos képzéseken a résztvevők. A képzés sorozat egy falusi – virtuális – település életéhez, működéséhez kapcsolódó témákat dolgoz fel. Így képzések témája lesz többek között a vállalkozás-fejlesztés, közművelődés, a szociális ügyek, közösségfejlesztés, a helyi demokrácia és az önkormányzatok működése, fenntartható gazdálkodás, környezet és természetvédelem kérdései. A képzések a falut, mint részfeladatok szervesen összekapcsolódó egységét mutatják be, ahol minden szereplőnek megvan a saját szerepe és felelőssége. A képzések élményszerűen, személyes példákon keresztül foglalkoznak az egyes témákkal.

A Program képzési szakasza után a résztvevők közreműködésével sor kerül egy országos kutatásra, amely a falusi közösségekkel foglalkozik. A Programot 2013. őszén egy konferencia zárja, amelyet a résztvevők szerveznek majd meg.

Az AGRYA és partnerei a Programmal hozzá kívánnak járulni ahhoz is, hogy a falusi közösségek, elsősorban a fiatalokból álló közösségek között létrejöjjön egy hálózatos együttműködés.

A Program résztvevőit pályázaton keresztül választjuk ki. Jelentkezési határidő 2012. október 5. A jelentkezők személyes meghallgatása után választjuk ki a 30 résztvevő fiatalt. A Program részeként az első képzésre 2012. november 23-25 között kerül sor.

A pályázati anyag letölthető a Program weboldaláról a www.mhvisz.hu címről, valamint a www.agrya.hu weblapról.

A szervezők felkérésére a Program védnöki tisztségét V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár vállalta fel.

A Program az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programjának támogatásával valósul meg.

A pályázattal kapcsolatosan további információkat az AGRYA Call Center ad a 06 1 270 4874 telefonszámon vagy a virtualisfalu@agrya.hu e-mail címen.

 

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn