Az aszályos nyár és ősz miatt az idén is gyenge termés várható a szabadföldi kertészeti ágazatban. A káposztafélék termelői alacsony hozamra számítanak, és ez az idei évben jelentős területcsökkenésel is párosult, a tavalyi veszteséges év hatására. A nyár végére kialakult keresleti piac és a magas árak részben kompenzálják a kieső termést és a termelők sikeresebb évet zárhatnak mint az elmúlt évben, viszont a piacokon a vásárlók szűkebb fejes-, kel- és vöröskáposzta, valamint karfiol és brokkoli kínálattal találkozhatnak.

Ócsa/bejárás

A 2012-es év jobban indult, mint azt az előjelek ígérték. A szokásos macedóniai korai káposzta olcsó, tömeges importja elmaradt a komoly minőségi problémák hatására, ezért szinte a kezdetektől az előző évet jóval meghaladó ár volt jellemző a hazai piacon. A magyarországi árakat nagyban befolyásolják ugyanis a környező országokban kialakult dömping árak, vagy az esetleges hiány.
Az hogy hogyan lehet javítani ezen a helyzeten és milyenek a végleges európai terméskilátások, a legnagyobb kérdés a termelők számára betakarításig – hangzott el a Syngenta „Káposztafélék Nyílt Napja” rendezvényén.
A Syngenta Ócsai Kísérleti Állomásán megrendezett esemény több mint 200 termelő és egyéb, az ágazatban érintett szakember részvétele mellett zajlott. A fajta- és alkalmazástechnológiai bemutatóval valamint konzultációval kiegészített találkozón a Syngenta Kft. jövő évi új növényvédelmi és hibrid ajánlatával ismerkedhettek meg a résztvevők.

Zöldségek

„A jó termés kulcsa a megfelelő időben és a megfelelő készítménnyel végzett védekezés: aki az évek óta ajánlott Actara-s, palánta-bemártásos technológiát használja kiültetés előtt, az hosszú hetekre védelmet nyújt növényeinek még az ilyen rendkívüli rovarfertőzéssel járó évben is, mint az idei. A betegségek ellen pedig az Amistar Top ad kiemelkedő védelmet.” – foglalta össze a 2012-es év növényvédelmi tapasztalatait Mádi Zsolt a Syngenta Pest megyei területi képviselője.
A nap folyamán előadások hangzottak el a piacszabályozás és ellenőrzés kérdéseiről, valamint a zöldségfélék kereskedelméből is mind nagyobb szerepet vállaló kiskereskedelmi láncok elvárásairól és a fogyasztói szokások változásairól.
További információ:
Környei Ágnes, Well PR Ügynökség
Tel.: 30/971-4535
E-mail: a.kornyei@well.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn