.

Budapest, 2012. november 12. – „A kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredmény várakozásai újra csökkenést mutatnak az előző negyedévhez képest. A hazai vállalkozások átlagosan 3,8%-os árbevétel és 1,6%-os eredménynövekedéssel számolnak a következő egy évben, ezzel az árbevétel várakozások visszatértek a három évvel ezelőtti, a válság kezdetén mért szintre. Árbevételük jövőbeni alakulását tekintve a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak, miközben az ipari cégek számítanak legkevésbé bevételük növekedésére. Az eredmény várakozások szempontjából a szolgáltató szektor a legpozitívabb, a legkisebb mértékű profitnövekedésre azonban szintén az ipari vállalkozások számítanak” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
A K&H 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdezte meg arról, hogyan vélekednek cégük árbevételének és eredményének alakulásáról. ”A kutatás adatai alapján az árbevétellel kapcsolatos várakozások év eleje óta csökkenő tendenciát mutatnak. A kkv vezetők infláció alatti, átlagosan 3,8%-os árbevétel növekedést prognosztizálnak, míg egy évvel ezelőtti még 6,4% volt a várakozás. A vállalkozások közül azok vannak a legnagyobb arányban, akik 0-6% közötti árbevétel növekedéssel számolnak, míg a kkv 27%-a infláció feletti növekedéssel, 23%-a pedig kifejezetten bevétel csökkenéssel tervez” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője. „Az eredmény várakozások az előző negyedévhez képest szintén visszaestek. A vállalkozások több mint fele stagnálást vagy enyhe növekedést vár, míg a cégek közel harmada profitcsökkenést valószínűsít” – magyarázta az eredményeket Németh László.A legpesszimistább állásponton – árbevétel és eredmény tekintetében is – a 100 millió és 300 millió forint éves árbevétel közötti kisvállalkozások vannak, náluk csupán enyhén optimistábbak a mikrovállalkozások, ugyanakkor ez utóbbi szegmensben is csökkenő várakozásokat tapasztaltunk. Ezzel szemben a középvállalatok árbevétel várakozásai a duplájára (6%) növekedtek az előző negyedévhez képest, és jelentős 3,3 százalékpontos növekedéssel, jelenleg 3,5%-os profitnövekedést valószínűsítenek.
K&H Bank

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn