indexAz Európai Uniós pályázati lehetőségek megítélését illetően pozitív elmozdulás figyelhető meg a hazai kkv-k körében, ami annak köszönhető, hogy egyre több vállalkozás talál olyan pályázati kiírást, amely érdekelheti a céget. Továbbra is a középvállalkozások látnak nagyobb esélyt a pályázati források elnyerésére, az ágazatok közül pedig egyértelműen a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak a pályázati források elnyerését illetően – derül ki a kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Az elnyerhető források növekedésével tovább emelkedhet a benyújtott pályázatok száma, és bővülhet a pályázati rendszerben résztvevő cégek aránya is” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik.
A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok.
Kommunikációs igazgatóság.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn