Jövő márciusig folytatódhat a tej árának emelkedése, 105 forint fölé mehet a felvásárlási ár. Ami kedvez a termelőknek, az gond a feldolgozóknak. A fogyasztói árak növekedése is elkerülhetetlennek tűnik.
Az Európai Unióra, sőt, a globális piacra is jellemző, hosszú ideje tartó keresleti viszonyok fűtik a tej árának emelkedését, amely a jelek szerint a következő fél évben is folytatódik. Az emelkedő periódus már több mint egy éve tart. A Tej Terméktanács már tavaly augusztusban előre jelezte, hogy a piaci tendenciákat figyelembe véve 6–9 hónapon belül jelentős keresleti piac alakulhat ki, ez pedig a felvásárlási árak, majd annak következtében a fogyasztói árak jelentős emelkedéséhez vezethet.115_51021c113d0f9_m
Az előrejelzés megalapozottnak bizonyult, az akkori figyelemfelhívás beigazolódott. A tavaly augusztusi kilogrammonkénti 79 forintos felvásárlási ár már decemberre meghaladta a 90 forintot, idén júniusra pedig elérte a 95 forintot. Azóta az áremelkedés töretlen, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közöltek szerint a nyerstej felvásárlási ára már elérte a 100 forintot.
vg.hu

Share on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Facebook