Újabb, mintegy 4,5 milliárd forintos forrás segíti a fiatal gazdák elindulását – közölte V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) tartott sajtótájékoztatón. A vidékfejlesztésért felelős államtitkár hozzátette, a forrásra, amely még a 2007-2013-as programozási időszakból származik, május első két hetében lehetett pályázni. A vissza nem térítendő támogatásra, amelynek összege maximum 40 ezer euró (mintegy 12 millió forint), csaknem 2900-an pályáztak a fiatal – 18-40 év közötti – gazdák közül.

Várhatóan mintegy ötszázan részesülnek majd a támogatásban. Az államtitkár szerint valószínűleg a más területen fel nem használt pénzekből is csoportosítanak át erre a területre, az igény ugyanis jelentős volt, több mint 34 milliárd forint.V. Németh Zsolt emlékeztetett: az unió 2013-ig tartó pénzügyi időszaka keretének terhére már három hasonló pályázatot írtak ki. Ezekre összesen 32,3 milliárd forint kifizetést teljesítettek, mintegy 3300 fiatal gazdának. A pályázatok célkitűzése, hogy javuljon a gazdálkodók korösszetétele, továbbá a birtokstruktúra is kedvező irányba változzon, valamint növekedjen a vidék népesség-megtartó ereje.

A mostani pályázaton azok indultak jó eséllyel, akik 18 évnél idősebbek, de a 40. életévüket még nem töltötték be, és első alkalommal hozzák létre gazdaságukat. Emellett vállalják, hogy a gazdaság vezetőjeként azt öt évig fenntartják, továbbá rendelkeznek a mezőgazdasági termeléshez szükséges szaktudással. A pályázatok elbírálásakor előnyt jelent, ha az adott gazdaság hátrányos helyzetű régióban működik, a fiatal gazda tanyán, vagy majorban él, illetve oda kíván költözni, a pályázó nagy kézimunka-igényű tevékenységet – állattenyésztést, kertészkedést – kíván folytatni, van szakmai gyakorlata és a továbbképzést is vállalja – fűzte hozzá.

Az államtitkár beszélt arról is: akik nem nyertek, azoknak a mostani – 2014-2020-as – uniós programozási időszakban lesz lehetőségük pályázni, igen jelentős forrásra, mivel az egyik tematikus alprogram például a fiatal gazdák támogatását szolgálja. De az I-es pillér forrásaiból is kiemelt támogatást kaphatnak – tájékoztatott V. Németh Zsolt.

Forrás: MTI/VM Sajtó

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn