Huszonkilenc kukorica hibrid vesz részt idén a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének posztregisztrációs fajtakísérletében.

A fajtakísérletet 2016-ban is a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végzi, a szakmai felügyeletet a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosítja. Az idei évben a megszokott helyszínek – Tordas, Jászboldogháza, Szombathely, Eszterágpuszta, Debrecen, Kaposvár, Mezőhegyes, Nyíregyháza, Iregszemcse, Székkutas, Jánoshalmamellé tizenkettedikként egy szolnoki kísérlet is csatlakozik, ismertette Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. A kísérleti helyszínek között vannak hagyományosan jó kukoricatermesztő térségek és olyanok is, amelyek alacsonyabb hozamokra képesek.

Mint Polgár Gábor elmondta: a kísérletben a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó, összesen 29 hibridet vizsgálnak 2016-ban. A hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenlétében az elmúlt héten kódolták, így a kísérlet kivitelezői és értékelői teljes mértékben függetleníteni tudják magukat minden olyan körülménytől, amely akaratlanul is befolyásolhatná őket munkájukban.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója hozzátette: a kísérlet célja, hogy objektív eredmények birtokában a felhasználók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhassanak. A mérési eredményeket várhatóan novemberben hozzák nyilvánosságra.

Share on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Facebook