Kukorica fajtabemutatót rendezett a Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja Martonvásáron, amely során kiderült, hogy a kukoricaterméssel idén elégedettek voltak a szakértők, és a hazai jövő is kedvezően alakulhat.

A szakmai rendezvényen az egybegyűlteket Balázs Ervin a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének főigazgatója köszöntötte. Az intézet vezetője szerint kivételes esztendő az idei: a gabona mellett a kukorica is várhatóan bőségesen terem majd, legalábbis a kukorica jelenlegi „szépsége” ezt ígéri. A sokéves tapasztalat szerint, ha a gabonának jó a hozama, akkor a kukoricáé szerényebb szokott lenni, ám idén mindkét fajta jó termést hoz.
Az MTA ATK MGI azért foglalkozik a kukorica és a búza nemesítésével, hogy a vetőmag minősége és a megtermelt mennyiség egyensúlyban legyen, ne menjen egyik a másik rovására. Mint Marton L. Csaba, az intézet tudományos osztályvezetője a kukoricanemesítésről szóló előadásában elmondta, Magyarországon az elmúlt 35 évben a termésátlag összességében növekedett, és ehhez hozzájárultak a Martonvásáron létrehozott hidegtűrő hibridfajták is, különösen az igen jó mutatókkal rendelkező és a gazdálkodók körében emiatt népszerű Mv 170-es és Mv 270-es fajták.

Vida Gyula tudományos osztályvezető előadásában hangsúlyozta: a nemesített búzafajtáknál is volt hasonlóan jól teljesítő egyed, mégpedig az Mv Nádor, amely intenzív, bőtermő malmi búza a maga 9 tonna feletti termésátlagával.

Az idei esztendő kedvező alakulását Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese is igazolta: idén az 1 millió 55 ezer hektárnyi hazai földterületen a kamara előrejelzése szerint 7,5 tonna/Ha termésátlag várható, és ugyancsak az előrejelzés szerint az összes termés pedig 7991 tonna körül lehet. Ha mindez valóban bekövetkezik, akkor a 2016-os mennyiség a 2015-ös 6545, a 2013-as 6756 és a 2012-es 4762 tonnához képest mindenképpen javulást jelent (2014-ben kimagaslóan kedvező volt a kukoricatermés: 9315 tonna). A jövőről szólva pedig elmondta, könnyen elképzelhető, hogy még a most megtermelt kukoricamennyiségnél is többre lehet szükség. A NAK-hoz eljutott jelzés szerint ugyanis két tőkeerős európai bioetanolgyártó cég is többszázezer tonna kapacitású üzemet szeretne létrehozni Magyarországon, és ha megvalósul mindkettő, jelentős „felszívóhatást” fejthetnek ki a hazai kukoricapiacra.

Az előadások után a nagy számban megjelent érdeklődők – akik között voltak szlovák és ukrán szakemberek is – a nyílt terepen is meggyőződhettek az elhangzott mondatok igazságtartalmáról: a nemesített fajtákat és az ezekhez kapcsolódó agrotechnikai megoldásokat a Martonvásár melletti termő- illetve bemutatóterületen nézhették meg.

(Forrás:NAK)

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn