Együttműködési megállapodást írt alá a Portfolio Agrárszektor Konferencián a Takarék Csoport képviseletében Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese és Hollósi Dávid, a Takarék Agrár Igazgatóság vezetője Maróti Miklóssal, az AgroVIR Kft. ügyvezetőjével. Az együttműködés keretében a megújuló takarékszövetkezeti szektor az agrárium digitális fejlesztésével erősíti tovább pozícióit.

2017 a nagy átalakulás éve a Takarékszövetkezeti szektorban. Új vezetéssel, folyamatait korszerűsítve fuzionál a Takarékbank és a csoport kereskedelmi bankja, valamint év végéig tartó folyamatos egyesüléseket követően 12 Szövetkezeti Hitelintézet jön létre. A fejlesztések célja, hogy a tőkeerő és erőforrások koncentrálásával még sikeresebben szolgálják ki a lakossági és a vállalkozói szektor igényeit.

A Takarék Csoport széleskörű szolgáltatásokkal támogatja az új feladatok és kihívások elé néző mezőgazdasági termelőket. A Takarékszövetkezetek hagyományosan az egyik legjelentősebb finanszírozói az agráriumnak, a ma megkötött szerződéssel megerősítik a mezőgazdasághoz fűződő erős elkötelezettségüket.

A XXI. század termelőjének folyamatosan új ismereteket kell elsajátítaniuk. Ma már automatikusan kormányozzuk a traktorokat, precíziós eszközökkel juttatjuk ki a növényvédőszereket, a műtrágyát, vetőmagot, vagy éppen az öntözővizet. A jövedelmezőbb és folyamatosan magas szinten fenntartható termelés érdekében farm menedzsment alkalmazásával gyűjthető a gazdálkodás minden mérhető adata.

A Takarék Csoport által kötött exkluzív megállapodás keretében lesz elérhető a gazdák számára az AgroVIR Kft. szoftvercsomagja. Az AgroVIR a magyarországi agrár IT iparág meghatározó szereplője. A Magyarországon piacvezető szoftvert a gazdálkodók immár 350.000 hektáron használják, emellett Romániában, Szlovákiában és Szerbiában is intenzíven terjeszkedik. Az AgroVIR rendszere a termelési folyamatok során, különös tekintettel a gépekben, eszközökben keletkező struktúrált adatokra épülő döntéshozatalt támogatja a gazdálkodók számára. Használata segíti az optimális munkaszervezést, csökkenti az adatbevitelt, segítségével készül el több száz gazdaságban a Gazdálkodási és Permetezési Napló, Nitrát jelentés. A program földbérleti szerződések nyilvántartásában, a készletek követésében, vagy éppen térképalapú megközelítésével, a munkaműveletek nyomon követésével is kiszolgálja a termelőket.

A Takarék Csoport agrárügyfelei számára ennek az eszköznek a könnyebb, olcsóbb, egyszerűbb hozzáféréséhez nyújt támogatást a ma aláírt megállapodás. Az alkalmazás további eredménye, hogy támogatja a jövőbeli egyszerűsített hitelezési tevékenységet, amely az ügyfeleknek a felgyorsuló folyósítási időtartam mellett egyben kevesebb adminisztrációs terhet is jelent. A szerződő felek célja, hogy elsősorban a kis- és közepes gazdaságok körében növeljék jelentősen ügyfeleik számát.

Share on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Facebook