„Kiváló eredménnyel zárult ma a Méz-jelentés szavazása az EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságában – jelentette ki Erdős Norbert, miután a szakbizottság tagjai egy kivétellel mind támogatták jelentését. A fideszes EP-képviselő kiemelte: „Nagyon ritka, hogy a frakciók ennyire egyetértsenek egy kérdésben, a mostani szavazás tehát világosan mutatja a méhészek és a méhek védelmében tanúsított egységet”.

Köztudott, hogy mind az európai méhészek, mind a méhészeti ágazat komoly bajban van, s nagyon várják, hogy az uniós intézmények megoldást kínáljanak gondjaikra. „Nem is lehetne időszerűbb egy EP-jelentés elfogadása a témában” – mutatott rá Erdős, megköszönve a beérkezett közel 500 módosító javaslatot, mely a terület fontosságát jelzi.

Erdős Norbert örömmel jelentette be, hogy a Méz-jelentés több mint négyötödét sikerült lefedni kompromisszumos szöveggel: „Ez a tény rávilágít arra, hogy mindannyian hatékonyan dolgoztunk, hiszen a tavaly novemberi árnyék-jelentéstevői találkozón, s a kollégám, Páczay György által vezetett öt technikai egyeztetésen sikerült megnyugtatóan lezárni szinte az összes felmerült igényt” – tette hozzá a néppárti politikus.

Az Európai Parlament plenáris ülése február 28-án tart nyilvános vitát a jelentésről, majd ezt követően március 1-én szavaz róla, ahol hasonlóan magas támogatottság várható a képviselőcsoportok részéről.

A békés megyei politikus kiemelte: „A Méz-jelentés elfogadását követően is a korábbihoz hasonló lendülettel fogok harcolni a mézhamisítás, a növényvédő szerek túlzott és nem megfelelő használata, valamint a méhészek támogatásainak bármilyen csökkentése ellen. E küzdelmemben továbbra is számítok a méhészek és méhészeti érdekképviseletek, a méheket védelmező szervezetek, a gazda-szervezetek, a tudomány emberei és a hatóságok segítségére”.