Huszonegy éve ünnepeljük február 2-án a Vizes élőhelyek Világnapját: a WWF adatai szerint a vizes élőhelyek közel 90 százaléka eltűnt, ennek következtében számos egykor gyakori faj nem található meg Magyarországon.

1971-ben fogadták el a nemzetközi Ramsari Egyezményt, aminek lényege, hogy a résztvevő kormányok felelősséget vállaltak a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelméért.

A vizes élőhelyek átmenetet képeznek a szárazföldi és folyóvízi vagy tengeri élőhelyek között. Lehetnek folyóvizek és tavak partján lévő, állandóan vagy időszakosan vízzel borított területek, de a vízfolyásoktól és tavaktól távol lévő mocsaras, ingoványos területeket is ide soroljuk. Természetesen és mesterségesen létrejött víz borította élőhelyek egyaránt lehetnek vizes élőhelyek. Hazánkban ezek számos formában fellelhetők: lápok, mocsarak, folyók ártéri élőhelyei, sekély tavak, holtmedrek és a szikes tavak is ide tartoznak.

Az emberi tevékenység következtében a Föld vizes élőhelyeinek 87 százaléka elpusztult az utóbbi századokban, arányuk csak az elmúlt 40 évben 30 százalékkal lett kevesebb. A vizes élőhelyeken élő fajok populációi világszerte megdöbbentő mértékben, 81 százalékkal csökkenetek. A Duna a forrástól a torkolatig egykori ártereinek mintegy 68 százalékát elveszítette, a Tisza hossza pedig alig kétharmadára rövidült.

A legújabb eredmények szerint Magyarországon a vízfolyások és tavak csupán 12 százalékának megfelelő az ökológiai állapota. A hazai folyók természetes árterületei eredetileg az ország közel 23 százalékát érintették, mára ennek több mint 90 százaléka elpusztult, emiatt számos ritka, ikonikus faj tűnt el. A halfajok közül ilyen a viza és a sőregtok, míg a vizes élőhelyekhez köthető madarak közül már nem fészkel nálunk a pelikán, a borzas gödény, a tavi cankó és a kékcsőrű réce sem. A daru és az énekes hattyú rendszeresen költött hazánkban, ma már mindkét fajból összesen egy pár található az országban.

A folyók és az őket kísérő hullámterek, valamint a vizes élőhelyek azonban nem csak az állatok és növények számára fontosak. A folyószabályozások előtt a hazai lakosság hasznára is váltak: a horgászat és a halászat, az ártéri legeltetés, a gyümölcsösök, rétek és kaszálók vízigénye csak néhány példa a sok közül. A szabályozásokat követően azonban radikálisan átalakult kapcsolatunk a folyókkal. Romlottak az adottságok, de új lehetőségek is megjelentek: teret kapott az ivóvíz-szolgáltatás (Magyarországon 4 millió ember fogyaszt parti szűrésű vizet), a rekreációs és szabadidős tevékenységek és az ökoturizmus. Ha azonban a folyók állapota tovább romlik, és elvesznek a természetes partszakaszok, holtágak és mellékágak, akkor az emberek számára nyújtott előnyök is eltűnnek.

A vizes élőhelyek hiánya nagyban megnöveli a társadalom sérülékenységét a szélsőséges természeti hatásokkal szemben. A folyók vize ma már a mellékágakba és holtágakba is egyre ritkábban jut el. Ahová pedig nem ér el a folyók vize, egyre több gondot okoz a csökkenő talajvízszint, a szárazabbá és melegebbé váló időjárás, a vízhiány és az aszály. A folyók szabályozása miatt alig 200 éve zajló drámai változásokkal még a bámulatos alkalmazkodó képességű folyók és vizes élőhelyek sem tudták tartani a lépést.

Forrás: WWF / NAK