Házinyúl mezei nyúl küllemmel

Mintegy tíz évvel ezelőtt hazánkban újra feltűntek a mezei nyúlhoz hasonló megjelenésű belga vitás nyulak, de úgy tűnik, nálunk a fajta többszöri próbálkozás ellenére sem tudott meghonosodni, pedig különös megjelenésével nemcsak a laikusokat, hanem a tenyésztőket is megigézi évszázadok óta.

A fajta a XVIII. században már ismert volt Belgium területén, de mai alakját Angliában nyerte el, ahová az első példányok az 1870-es években kerültek. Amerikába 1888-ban importálták először, ahol „aranyárban” mérték ezeket a nyulakat: egy-egy jó tenyészbakért nem ritkán ezer dollárt is megadtak a fanatikus nyúlbarátok.

Néhány év alatt azonban divatja leáldozott, s csak az I. világháborút követő ínséges időkben vált ismét keresetté, igaz ekkor szinte kizárólag húsnyúlként hasznosították. Hazánkban időről időre megjelentek a fajta képviselői, de szilárd állománya eddig nem alakult ki. A fajta ma is az évszázados ragyogó rókavörös színben leginkább elterjedt.

Rendkívül élénk vérmérsékletű állatok, ezért férőhelyük alapterületének az óriásnyulakéval kell megegyeznie. Hosszú lábuk, kecses alkatuk miatt a házinyulak futóbajnokainak számítanak. Testtömegük 2,5-4,5 kilogramm közötti. Az anyaállatok 28-31 napos vemhesség után legtöbbször négy-hét utódot hoznak világra. Táplálásukra különös gondot kell fordítani, alaptakarmányukat a jó minőségű fűszéna képezi.

És miért nevezik nyulunkat vitásnak? Nos, a mezei nyúlhoz való különös hasonlósága az emberekben gyakran azt az érzetet kelti, hogy nem a többi házinyúlfajtához hasonlóan az üregi nyúltól, hanem a mezeitől származik. Ám mára a DNS-vizsgálatok is bebizonyították, hogy különös megjelenéséhez semmi köze a mezei nyúlnak. Nem vitás immár, hogy a belga vitás is az üregi nyúltól származik.

Forrás: Kistermelők Lapja / magyarmezogazdasag.hu

Fotó: Tóth Zsigmond