Szarvaskerep – a szarvasmarha kedvence

Tiszta vetésben ritkaságnak számít a szarvaskerep, de vegyes ültetésben Nyugat-Európában máig a legelők és a kaszálók kedvelt növénye. Noha a pillangósvirágúak családjába tartozik, megjelenése alapján inkább a herefélékkel mutat hasonlóságot. Lágyszárú évelő, mélyre ható karógyökérrel, dús elágazásokkal, ami a jó szárazságtűrés alapja. Elágazó és kissé elfekvő szára 20-40 cm-es, a levelei ötösével nőnek, sárga-narancssárga virágai júniustól szeptemberig nyílnak, s a poszméhek porozzák. Termése 4-6 magvú hüvely.
A szarvaskerep (Lotus corniculatus) jól sarjadzó és nagyon igénytelen takarmánynövény, további előnye, hogy hosszú élettartamú, átlagosan 4-5 év. habár jól tűri a szárazságot, nagyobb termést csak a csapadékosabb Dunántúlon remélhetünk tőle, de öntözve a szikes talajon is célszerű termeszteni. Tisztán azonban csak olyan földeken érdemes vetni szálas takarmánynak, ahol az értékesebb lucerna és vörös here termesztése már nem gazdaságos. Kevesebb és gyengébb termést hoz, mint a közkedvelt takarmánynövényeink, de a marhák nagyonszeretik.

Vetni leginkább tavasszal érdemes, teljes termést pedig a második évtől várhatunk tőle. Évente rendszerint csak egyszer érdemes kaszálni évente.

Amennyiben a szarvaskerepet zölden akarjuk etetni, virágzás előtt kaszáljuk, mert megkeseredik.

Mivel hazai nemesítése az ezredfordulóra megszűnt, a fajták kikerültek a Nemzeti Fajtajegyzékből, végül már vetőmagnak való sem maradt: napjainkban Nyugat-Európából érkezik. Hogy ne így legyen, a Debreceni Egyetem Nyíregyházi Kutatóintézete saját nemesítésű szarvaskereppel rukkolt elő: a Luteo nemrég meg is kapta az állami elismerést. A kutatók remélik, hogy az új fajtát a vetőmagtermesztők is keresni fogják, így lesz héye a takarmánynövények között.

Forrás: www.szabadfold.hu