Védjük a vadat kaszáláskor csúcstechnológiával!

A gyepek kaszálása az egyik legveszélyesebb művelet a földön fészkelő madarak és számtalan egyéb vadfaj – köztük a mezei nyúl vagy őz – számára, ráadásul az első kaszálások ideje rendszerint egybeesik az állatok szaporodási időszakának csúcsával is.

Az elmúlt évek során több módszerrel is próbálkoztak már a károk csökkentésére, áttörést azonban eddig egyik sem hozott. Talán a nem régiben bemutatott SENSOSAFE meghozza a kívánt eredményt. Az itthon is jól ismert osztrák Pöttinger cég újításának elve első ránézésre hasonló, mint a kaszálógépekre szerelt láncok esetében, hiszen a SENSOSAFE vadvédelmi berendezést is a kaszálógépek elé kell rögzíteni. Ebben az esetben azonban nem a vad megriasztása a cél, hanem annak érzékelése.

Az új megoldásnál a kaszagerendelyen elhelyezett külön keretre egy sor, integrált ledes világítással ellátott infravörös érzékelőt szereltek fel. Ezek a test hőkibocsátása alapján felismernek bármilyen nagyobb élőlényt, ami a kasza alá kerülne, és azonnal kiemeltetik a kaszát.

A kifejezetten ehhez az eszközhöz kifejlesztett infravörös szenzorok akár erős nappali fényben is hatékonyan felismerik az őzgidát, nyulat és más állatot, s nem riasztanak tévesen, például vakondtúrásokra.

A vadvédelem mellett fontos előny az is, hogy a kaszák által levágott vad részei nem szennyezik be a lekaszált szénát, s a toxinok később nem veszélyeztetik a haszonállat-állományt.
 
Forrás: www.poettinger.at / www.magyarmezogazdasag.hu